A korábbiak után további jó eredményeket mutatott a ribociklibbel kiegészített hormonterápia emlőrákban.

A cetuximabbal kombinált sugárterápiás kezelés lokálisan előrehaladott betegségben 61%-os egyéves túlélést és 83,2%-os objektív válaszarányt.

Új kutatási eredmények szerint az epidermális növekedési faktor receptorokat vagy a foszfodiészterázt célzó kezelések, illetve a PARP-gátlók alkalmazásával fogékonnyá tehetők a hagyományos kezelésekre a rezisztenssé váló emlőtumorok.

A EGFR és az AXL gátlókat tartalmazó kombinált kezelés fej-nyaki és tüdőrákban meggátolhatja a tumornövekedést, a rezisztencia kialakulását és a relapszust.

A fázis III. NATALEE vizsgálat eredményei szerint emlőrákban hatásosnak bizonyult a ribociklib adjuváns alkalmazása.

Daganateltávolító műtétet követően az ozimertinib tabletta napi szedésével 51%-kal csökken a halálozási kockázat EGFR-mutáns tüdőrákban.

Évtizedek óta ismert, hogy a premenopauzális nők korai stádiumú, receptor-pozitív emlőrákjának utókezelésére használt-5 évig tartó tamoxifenadagolás jelentősen csökkenti az emlőrákos halálozást, mivel gátolja (főleg) az ovariumokban termelődött ösztrogének emlőre gyakorolt serkentő hatását. Posztmenopauzális nők hasonló tumoraiban a testben több helyütt terme­lődött androgén típusú hormonokból az ösztrogén hatású hormonokká való átalakulást megakadályozó aromatázgátlók legalább ilyen hatáso­sak. Premenopauzális esetekben a tamoxifen hatását tovább emelhetjük az ovariumműködés egyidejű elnyomásával, hiszen közel „posztmenopauzális” állapotot alakítunk ki. Ilyenkor az aromatázgátlók már hatásosak.

Ma már a nem kissejtes tüdőrák kezelését a driver mutációk jelenléte és fajtája határozza meg. Ezek hiányában még mindig a kemoterápiát kell alkalmaznunk.

Manapság egyre több ismeretre teszünk szert a rosszindulatú daganatok ge­netikai hátterét, sajátosságait illetően. Az utóbbi néhány évtizedben beveze­tésre került célzott szekvenálási módszerek bizonyos tumortípusok esetében bőséges információt szolgáltattak a daganat kialakulásához vezető genetikai eltérésekről, illetve azokról a genetikai faktorokról, melyek meghatározzák a daganat viselkedését és progresszióját. Az újgenerációs szekvenálás alkalmas lehet a genomikai célpontok azonosításában, ennélfogva előrehaladott szolid tumorok esetében potenciálisan szerepet játszhat a terápia megtervezésében.

Egy új elemzés szerint az Egyesült Államokban jóváhagyott rákgyógyszerekből csak minden hetedik alkalmas arra, hogy felváltsa a meglévő standard terápiákat.